Néhány nappal húsvét elött még azt sem tudtam, megyek-e haza...

Sajnos egyedül nem tudok hazautazni, Anyuhoz és az öcsémhez Gyurihoz, mert se vonat se busz nem jár arra, ami akadálymentes lenne, így csak autóval tudok hazajutni, ehhez pedig mindig segítséget kell kérjek...

Jancsival már hónapok óta nem beszélünk... Megsértődött rám, pedig igazából ő sértett meg engem, így nem veszi fel a telefont, ha hívom... Ezért már eszembe se jutott, hogy őt kérdezzem, visz-e haza...

Aztán Pali hívott, hogy megy haza ő is, de lehet, egyszerűbb lenne, ha Jancsi vinne, mert ő megy hamarabb, akkor maradhatnék legalább 1 éjszakát. Akkor reménykedtem, Jancsi belemegy és így lesz alkalmunk megbeszélni, amit tisztáznunk kell egymást között ahhoz, hogy újra beszélő viszonyba kerüljünk, hiszen testvérek vagyunk... Én nem tartom felnőttes viselkedésnek a haragtartást, de ehhez, Jancsinak legalább, fel kéne vennie a telefont... Persze végül úgy alakult, Jancsi telkén gyűjtötték akkor a fát, és ezért azt mondta, nincs értelme annak, hogy ő vigyen engem... Így Palival mentem húsvét hétfőn....

Utóbbi időben eszembe sem jutott hogy készüljek erre a napra... Tavaj Zsuzsi készített 1 szép tojást a kérésemre, de akkor mást adtam Gyurinak, mert sajnos, az a tojás nem készült el időben, így most volt mit vinnem... Gyuri mentegetőzött, hogy nincs pénz kölnire, pedig cigire van, sajnos már 14 éves kora óta dohányzik... :(   Aztán végül Anyu mondta Gyurinak, hogy hol van kölni... Egy humoros verset is előhalászhatott volna bárhonnan, már csak a hecc kedvéért is, de persze azt se...

Nekem hiányzott a sonkás szenvics és a festett főt tojás, és főleg, mivel mi fél 1 körül érhettünk haza, szerintem Gyuri addigra néhány ismerősét meg is kereshette volna locsolkodás céljából... Ez a nap más kellett volna, hogy legyen, mint egy átlagos hétköznap... Számomra furcsa, hogy Anyu évek óta bezárt kapuval,bújkálva tölti a húsdvét hétfőt... Egy barátnőm azt mesélte, ő csak a csuklójára enged fújni a kölniből... Szerintem semmi nincs abban, ha néhány jó ismerőst vendégül láthatok, és telelocsolják a hajam mindenféle "bűzzel", 1 évben egyszer... A legkevesebb hogy ezután hajatmosunk és kimossuk a ruháinkat... A nap emlékét senki sem veheti el tőlünk...

Annak idején, ez egy vidám nap volt, tele nevetéssel... Most miről szól a húsvét? Hogy hazaérjünk és vissza, és persze sokat ettünk, mert Anyu azzal próbálja kimutatni a szeretetét, hogy ezer fogást szolgál fel... Pedig én lehet, jobban örültem volna, ha Gyuri - úgy mint régen -, akár 1 pohár szörpöt, vagy bármit locsol a fejemre hogy el ne hervadjak... És ha meséli, kiknél töltötte a délelöttöt...

Történt valami reményteli tegnap délután... Pali, hangjában tele szeretettel, beszélgetett Anyuval és Gyurival arról, hogy miért is lenne jó, ha Gyuri elrugaszkodna a tanyáról és megpróbálna a saját lábára állni, munkát keresni, hiszen 20 éves fiatalember, aki elött még ott az élet, és még alig látott belőle valamit...

Azt gondolom, semmi sincs véletlenül, remélem, ennek a beszélgetésnek egyszer még hálásak lehetünk... Akkor nem bánnám, hogy most nem Jancsival utaztam haza, kell hogy legyen még késöbb arra is alkalom, hogy a kettőnk közötti nézeteltérést elsimíthassuk...

 Mindjárt Húsvét Ezek az igazi locsoló versek :D 

Munkahelyi kedves:
Van nálam egy kis pacsuli
Leloccsintom magát
Ha egy kicsi mázlija van
Szereti a szagát

 Locsolni jöttem, nem titkolom, Szép szokás ez, úgy gondolom. Múljon vizemtől a téli álom, Bizony most én ezt kívánom. Ha a hatása múlik is esztendőre, Ígérem, itt leszek jövőre. S nem adok az illendőre, Locsolok kérdezés nélkül, nyakra, főre.

Miért került az emberi élet szótárába az a fogalom, hogy "ígéret", ha sosem teljesül... Talán pont ezért, mert csak ígéret... "Az ígéret szép szó..." kezdetű mondatot én már rég átértelmeztem: "Ha itt lennél, nem kéne igérned soha, hogy jösz..."

András természetesen tegnap sem tartotta be a szavát. Hiába vártam rá... Aztán kikapcsoltam a gépet lekapcsoltam a villanyt és lefeküdtem... Sírni, kiabálni, rúgni szerettem volna... Vagy legalább aludni... De egyik sem ment...

Aztán egyszercsak úgy döntöttem, felhívom Attilát...Szükségem volt egy megértő hangra...  Valamiért úgy éreztem, megtehetem... Ritkán csalódtam a megérzéseimben Vele kapcsolatban...Sokáig beszélgettünk... Mindenféléről... Többször azt is elfelejtettem, hogy sírni szeretnék... köszönettel tartozom neki ezért a tegnap esti beszélgetésért... :)

Én úgy érzem, a tőlem telhetőt megtettem Andrással kapcsolatban... Ezután tényleg nem keresem többé... Talán hónapok múltával megérti, miért is nem megyek oda vásárolni, ahol dolgozik... De az is lehet, hogy erre vár, mert ő sem tud nemet mondani... Én az őszinteség embere vagyok, a tiszta beszédet szeretem... Jobb tudni az igazságot - még ha fáj is -, mint hinni és remélni, a hazugban...

Félek,

...mert lehet, hogy hiába történt minden...

Tudom, megfogadtam, hogy többé nem ott vásárolok... Aztán egy délután pont az üzlet elött szálltam le a buszról... Jó idő volt és jó kedvem is volt... És amúgyse gondolom, hogy nekem kéne bújkálnom... Hát bementem... András messziről integetett, nyitotta elöttem a bejáratot...  Bár telefonált, kedvesen mosolygott rám :)

Amikor befejeztem a vásárlást, odamentem hozzá és beszélgettünk... Aztán amikor kérdezte, elfogadok-e tőle egy energia-italt, én azt mondtam, mást szeretnék kérni: egy nyugodt beszélgetést négyszemközt... Aztán megegyeztünk abban, hogy ma munka után nálam...

És most szorongok, mert mindjárt itt az idő és lehet nem is jön... :(

Reménykedem,

...mert szeretném ha itt lenne és tudnánk őszintén beszélni egymással...

Semmihez sincs kedvem.... Csak lenne már negyed 7...

A könny a megfagyott élet olvadása.

Ha tudnék sírni….

MERRE KIÁLTSAK, HOGY VÉGRE AZT ÉRTSÉTEK BELŐLE AMIT KELL?

Mit érnek az élet más területein elérhető sikerek a magányban?

BELEFÁRADTAM

Meddig tart a HIT?

MIÉRT NEM ENGEDI A JÓISTEN AZT AMIT JÓNAK ÉRZÜNK ÉS AMIRE VÁGYUNK? MEDDIG NEM ENGEDI?

CSAK ELHIGYEM MÉG, AMIKOR OTT LESZ…

LEHET? HOGY A HITETLENSÉG ÉS A MÚLT OKOZTA FÁJDALMAK TESZIK TÖNKRE JELENT ÉS JÖVŐT? KI LÉPI ÁT VELEM AZ AKADÁLYOKAT, MERT EGYEDÜL NEM MEGY!

Hihetetlen dolog történt ma velem... Andinak mutattam a blogom, és kikérte magának, hogy ő miért is nem szerepel benne... Én meg erre azt válaszoltam, ma írok Rólad! Akkor meg ez ellen tiltakozott...most fogalmam sincs, hogy haragszik-e rám, vagy forrongó fejjel tiltakozva olvassa a bejegyzésemet...
De hát ez a blog ugye majdnemcsak olyan, mint egy napló, így azt írhatok bele, amit csak szeretnék, és amikor csak szeretnék...
És most szeretnék... És fogok is... Velőset... Rólad Andi... :)
Még mielött bárki megütközne erős érzelmi kitöréseimen, közlöm, én ilyen vagyok... újjongva tudok szeretni mindenkit, aki megérdemli... így Andit is... Bár tudom, néha ettől már a falra mászik, mert ő ennél azért visszafogottabban fejezi ki az érzéseit, de nagy szive van, én vagyok rá az élő tanu...
Gimnáziumban osztálytársak voltunk, és ahogy az szokott lenni, egymásmellett ültünk az iskolapadban... Barátnők voltunk már akkor is, bár azt hiszem , az a barátnőség egészen másról szólt mint a mostani...
Én kissé elítélő hozzáállással viszonyultam nállamnál jónéhány évvel fiatalabb osztálytársaimhoz... Ma már másképp tenném, de ehhez is el kellett telni néhány évnek...
Amikor Andit megismertem - akkori osztályfőnökünk  Ági néni mutatott be neki - nagyon örültem, mert láttam a szemeiben valami reményt-keltő csillogást, ami azt sejttette velem, erős mértékű IQ-szint növekedés következett be osztályszinten az Ő megjelenésével.... :)
Aztán persze belébújt a kisördög és élte a ketrecből hírtelen szabadult kiscica csintalan mindennapjait, amit én - akkori gondolkodásommal - ferde szemmel néztem, éppezért nem is mindig voltunk legjobb viszonyban...
Aztán egyszercsak eltüntünk egymásnak, azt hiszem, akkor, amikor Ő kiköltözött a Lakóotthonba....
És mire magamhoz tértem, arra lettem figyelmes, hogy csintalan kiscicábol egy komoly hölgy lett az én barátnőm...És büszke vagyok rá, hogy a barátnője lehetek.. .És bárhogy is dacoskodik most, ha mégegyszer kedvét veszi a blogom olvasására, talán rá fog jönni a leírtak alapján, hogy szeretem őt és hogy életem fontos emberei közé tartozik...
Andinak nagyon sokat köszönhetek, mert az utóbbi időben olyan helyzetekben számíthattam rá.amikor senki másra....
Néha azért harapok, mert mi azért még most is teljesen másképp gondolkodunk az életről... tudom, hogy felém mindig a jószándék vezérli... Nehezen viseli a makacs Isten-hitemet, és szinte nővéremként vagy anyámként próbál terelgetni a magánéletemben... Remélem, hogy egyszer majd minden helyreáll, megtalálom, azt akivel találkoznom kell még ebben az életben, és akkor majd Andi-barátnőmmel 1 - 1 üveg pezsgővel kezünkben koccintva fogunk összenevetni... :D
Addig is Andi: Köszönöm minden segítő szándékodat, és kívánok Neked minden szépet és jót az életben :)
Ezek után remélem azért, hogy nem fog minden kedves barátom, blogomat olvava, felkiáltani: Én miért nem?
Mert hát azért az alkotói szabadság, az alkotói szabadság...:)  A HÜLYESÉG meg velem született tulajdonság... :D - Ez még rímel is... :D
Épp Andinak írtam, valamelyik nap gmail-csevegőn: "Bolondság nélkül gyilkol az élet..."  :)

Annyi Minden történt és volt hogy jókedvem volt, és mégsem írtam...

Ma döntöttem.... Nem megyek ezután abba az üzletbe vásárolni, ahol András dolgozik...

5 percre lakom onnan és mégis, 2 hónap alatt 2szer találkoztunk úgy, hogy idejött, ezenkivül minden találkozásunk a bevásárlásaimhoz kötött... Ennek semmi értelme...

Csak az a baj, én szerettem abban az üzletben vásárolni... Már akkor is oda szerettem volna menni, amikor még a lakóotthonban laktam, de onnan messzebb volt... Most ideköltöztem, erre TESSÉK...

Van a közelben két másik üzlet, ahol vásárolhatok, majd ezentul választok közüllük....

Nincs több időm várni... Minnél elöbb adom fel a várakozást, annál elöbb találkozhatom, azzal, aki talán majd akár nagyobb távolságot is megtesz azért hogy együttlegyünk....
Talán... De ki tudja?... Lesz-e ilyen férfi ezen a Földön?... Egyre kevésbé hiszem..

Ma szép napom volt...

Voltam iskolában.... Elsősegély-nyújtás órán.... A tanár egy számomra igen pozitív ember... Szeretem az óráit... Kár hogy már csak 3szor leszünk vele..... Sok ilyen ember kellene ebbe az országba.... Hihetetlen nagy szeretet és tisztelet van benne az emberek iránt... Halkszavú, mély-érzésű.... Ezzel együtt szórakoztatóan oktat: " Az ember gyermek, mindig." Ezt mondta az előző félévben, első találkozásunkkor, amikor a segítségnyújtás fontosságáról volt szó.... Örülök, hogy a diákja lehetek.... Ma, a kötésformákat vettük, egymáson gyakoroltunk :)

Odafelé szinte zökkenőmentes volt az utazás: időben jöttek a buszok, a sofőrök is kedvesek voltak. Egy kedves bácsival beszélgettem... Szeretet volt a mosolyában.... Úgy elbeszélgettünk, hogy elfelejtettem jelezni, és majdnem fennmaradtam a buszon... Alighogy beértem, egyik kedves tanárom rámköszönt :) Látott, már amikor a buszon voltam, megjegyezte, hogy jol megelőztem... Kedvesen és őszintén érdeklődött, hogy vagyok :)

Nelli az évfolyamtársam átölelte vállamat és puszival üdvözölt :D Nagyon szeretem őt és tudom, hogy Ő is engem... Beszélgettünk... Eszter másik évfolyamtársam.... Ismeri Imit és ez olyan furcsán jó érzés... Egymás mellett ültünk az órán, és bekötöztük egymás sebeit :) Lemásolja nekem az órai anyagot :) Hazafelé kedvenc portásom nyitotta elöttem az ajtót, szép hétvégét kívánt :)

Amikor hazaértem, gyors ebédet készítettem, jóllaktam, elmosogattam, és gyorsan mentem vásárolni, mert rájöttem, hogy hétfőn minden zárva lesz... Találkoztam Andrással... Szemtelenül kedves volt és persze megvolt a magyarázat is.... Nem tudom, jól járok-e azzal, ha hiszek neki....

Mindenesetre ez a nap így egészében szép volt :D

Bárcsak mindegyikről ezt mondhatnám el...

Egyetlen negatívum, hogy a gépem már alig él... Nem tudok msnezni, sőt már tetriszezni se :(

Ezt már ezerszer megéltem...

A tegnapi napom amúgyis pocsék volt... Minden jót ettől a találkozótól vártam, talán túl sokat is...

Nem igazán tudom mit írhatnék, hiszen a találkozás elmaradt, ki tudja miért... Majd persze jön a magyarázat és én már annyiszor hittem magyarázatoknak.... Talán csak rajta csattan az ostor, de egyszerűen tele vagyok a múlt fájdalmaival... Hogy tehetném ezt félre?

Találtam néhány idézetet, talán beszélnek helyettem:

Az élethez hozzátartozik az, hogy fájdalmat okozunk egymásnak vagy önmagunknak, de ebből nem következik az, hogy gyűlöljük a másikat.
     Naruto c. film   

Az idő már csak azért sem lehet a "legjobb gyógyír", mert a szenvedésben megszűnik az idő - és a tér is.
     Cserna-Szabó András   

Szíve nem érti meg rögtön, milyen mértéktelenül szenved; inkább zavart, mint felindult. De ahogy öntudata világosodik, szerencsétlenségének mélysége is feltárul. Az élet minden öröme meghalt számára, csak azt az éles fájdalmat érzi, amit a kétségbeesés mar belé. De ne beszéljünk testi fájdalomról! Érezhet-e a test ehhez hasonló fájdalmat?
     Jean Paul Richter    

De mi értelme van egy férfi miatt szenvedni? Semmi. És a poklok kínját járjuk, ahol nincs nemesség és nagyság - csak gyötrelem.
     Paulo Coelho

Borzasztó ez...

Ma egy újabb nap van, és tépelődöm....

Írtam régebben másik blogot, de akkor annyira zavaros volt minden... féltem leírni... Minden fájt... Most jobb azért... Úgy érzem, nincs titkolni valóm, ezért itt hivatkozom, régebbi írásaimra...

zsublog.freeblog.hu

zsuszerelem.freeblog.hu

Mostmár tudom, hogy mindent könnyebb leírni mint elmondani...

Személyesen elmondani amit érzünk és gondolunk, fájhat, mert látni a szembelévők tekintetét, talán értenek talán nem.... Talán félreértenek, vagy butaságnak tartják a gondolatokat amiket szavakba öntök...

Pedig ez vagyok én.... És most makacsságot érzek. Már nem érdekel, ki mit gondol....

Azok maradjanak csak körülöttem, akik el tudnak fogadni engem olyannak amilyen vagyok... A többieknek önként viszlátot mondok, mert nem kellenek.... Rövid az élet és gyorsan halad.... Múlt héten töltöttem a 33-at....

Én mindenkit szeretek.... Minden embert, állatot, növényt, tárgyat... Mindent ami jó... Próbálok mindent megérteni, amit kevésbé jónak tartok, hiszen, senki és semmi nem lehet tökéletes... Én csak így tudok élni... Másképp nem megy... Hiszek a jóban és abban, hogy a jó jót szül... A végtelenségig hiszek....

Talán ezt nem érthetik azok, akik azt mondják, ez a világ nem erről szól... Szerintem arról szól, amivel megtöltjük... És a tölcsér a mi kezünkben van, nem foghatjuk másra....

És hiszek a Jóistenben, és abban hogy mindennek értelme van, ami velünk történik... Nem vagyok vallásos... A vallás, szerep.... A hit a lélekben rejtőzik.... Amit a Jóisten lát... Nem kell hozzá közvetítő....

Egy kicsit most túlságosan is magamba néztem, de néha ez is kell... Ezért jobb írni.... kevés az az ember akivel szemben merek ilyen mély lenni... Általában viccelődöm, és mindent próbálok a pozitív oldalról szemlélni... Ez védekezés...túlélés...

Nem azért élek így, mert nem látom, hogy milyen ez a világ... De szándékosan nem akarok azonosulni a rosszal... Mindenkinek meg kéne ezt próbálnia...AKKOR A VILÁG IS SOKKAL SZEBB LEHETNE.....

Sírhatnék, de nem fáj igazán, ami történt... Inkább elgondolkodtat...

Velem valamiért mindig hasonló dolgok történnek...

Az életem egyik - talán legfontosabb vonala - eddig mindig arról szólt, hogy ütköztem olyan emberekbe, akik valamiért engem megtaláltak....

Igazán dúrva bántással soha nem bántottak, ki tudja miért? Mégis mind, kivétel nélkül rossznak, hibásnak tartották magukat, és véleményük szerint én többet érdemlek....

Én szeretem az embereket... és nem engedek akárkit közel magamhoz...

Tudom hogy Ők jók, akik a közelemben voltak, vannak... Tudom hogy jók, hiszen, nem voltak képesek engem bántani... Aki érzi a jót és éhezi, az maga is jó bármit is mondd...az csak szavak halmaza....A valóság a lelkében van és hat rám, mert az a jóság....

Remélem, az életük arra pont elég lesz, hogy önmaguk is bevallják, és ne ámítsák magukat, azzal hogy rosszak, mert a lényeg, hogy a környezetük a jóságukat kapja és azt is tükrözi vissza...

Nem tudom mit kezdjek ezzel a helyzettel, hiszen, megint szembejött valaki....Nem sokat tudok róla, de érzem hogy jó....

Talán el kellene küldenem, mert a dolgok mai állása szerint, ő sem lehet az, akit mellém a Jóisten társként rendelt...Mégsem hiszem, hogy képes leszek erre, mert úgy érzem, nem véletlen ez a találkozás...

Talán adhat Neki és nekem is valamit az együtt töltött idő, amitől többek leszünk mindketten, amikor majd elvállnak útjaink...

Legyen így :)

Mindenesetre úgy gondolom, semmi sincs véletlenül és minden úgy lesz ahogy lennie kell....

Nekem ez egy teljesen járatlan terep...

Naplót sem írtam, soha mert nem lehetett csak az enyém...Hát mostanra úgyérzem, nincs takargatni valóm...

Sőt rengeteg közölni valóm van...Úgy érzem, adnom kell, a mozdulataimmal, a gondolataimmal, a szavaimmal és a tetteimmel...Csak legyen aki vegye és értse... És persze nekem is kapnom kell vagy legalább gyűjtögetnem, mint a méheknek... Hogy gazdagodjam, emberségben.

Telik az élet és én nem várhatok... Sokat ültem tétlen...El kell indulnom, de nem tudom, merre a jó út...

Sodrodom, de ez így nem maradhat... Egyenlőre nem megy másképp...