Sírhatnék, de nem fáj igazán, ami történt... Inkább elgondolkodtat...
Velem valamiért mindig hasonló dolgok történnek...
Az életem egyik - talán legfontosabb vonala - eddig mindig arról szólt, hogy ütköztem olyan emberekbe, akik valamiért engem megtaláltak....
Igazán dúrva bántással soha nem bántottak, ki tudja miért? Mégis mind, kivétel nélkül rossznak, hibásnak tartották magukat, és véleményük szerint én többet érdemlek....
Én szeretem az embereket... és nem engedek akárkit közel magamhoz...
Tudom hogy Ők jók, akik a közelemben voltak, vannak... Tudom hogy jók, hiszen, nem voltak képesek engem bántani... Aki érzi a jót és éhezi, az maga is jó bármit is mondd...az csak szavak halmaza....A valóság a lelkében van és hat rám, mert az a jóság....
Remélem, az életük arra pont elég lesz, hogy önmaguk is bevallják, és ne ámítsák magukat, azzal hogy rosszak, mert a lényeg, hogy a környezetük a jóságukat kapja és azt is tükrözi vissza...
Nem tudom mit kezdjek ezzel a helyzettel, hiszen, megint szembejött valaki....Nem sokat tudok róla, de érzem hogy jó....
Talán el kellene küldenem, mert a dolgok mai állása szerint, ő sem lehet az, akit mellém a Jóisten társként rendelt...Mégsem hiszem, hogy képes leszek erre, mert úgy érzem, nem véletlen ez a találkozás...
Talán adhat Neki és nekem is valamit az együtt töltött idő, amitől többek leszünk mindketten, amikor majd elvállnak útjaink...
Legyen így :)
Mindenesetre úgy gondolom, semmi sincs véletlenül és minden úgy lesz ahogy lennie kell....
