Ma ébredtem egy gondolattal... Aztán egész reggel, munkába készülődés alatt, morfondíroztam rajta...

Nem hagyott nyugodni... Úgy érzem, ez a gondolat az enyém...

Hiszek benne... ezzel ébredtem, tehát bennem van...

Arról szól, hogy véleményem szerint, mi az emberi élet értelme és célja...?

Az jutott eszembe, hogy, amikor megszületünk, akkor mi egy lelkileg egészként születünk meg...Vagyis, mindaz a lelki érték a mienk, ami ahhoz szükséges, hogy valóban azt lássuk értékesnek az életben, ami igazán értékes, és ami számunkra hasznos...

Azért gondolom ezt, hiszen a gyermek, őszinte nyíltsággal tud szemlélni mindent, felhőtlenül örül és minden érdekli. Akkor örül, amikor igazán boldog és amikor szomorú, sír...

(Megjegyzem: nálam így felnőttként, ez már épp fordítva van... ) 

Egy gyermek fenntartások nélkül tud valaki nyakába vagy épp ölébe ugrani, ha örül neki vagy odarohanni szüleihez,hogy: "Anya, Apa, képzeljétek, Józsika húzkodta a coffom! vagy "Judit megpuszilt..." És ekkor mi "felnőttek" rászólunk: Kisfiam nem látod, hogy Ilonka nénivel éppen beszélgetünk? Nem illik beleszólni felnőttek beszélgetésébe... Menj szépen játszani..."

Úgy gondolom, hogy miután megszületünk, tudatalattivá válik az az értékrend, eloszlik, eltávolodik, amivel érkezünk, az idő múlásával a társadalmi szokások, elvárások, mint elterelő hadművelet próbára tesznek, és feladatként kapjuk, hogy ebben a herlyzetben is próbáljuk meg megtalálni, elérni magunkban azt a pluszt, amivel megszülettünk...

Az az elvárás, hogy az iskolában alkalmaszkodni és például olvasni is tanulunk, nem feltétele ennek a lelki egészségnek, de ugyanakkor segítség lehet abban, hogy megtaláljuk...

Megtanuljuk, mi illik és mi nem, hogyan illik enni és milyen szavakat illik használnunk egymással szemben, hogyan kell megfelelően öltözködnünk... De mindezek ugyanakkor nemzetek esetében eltérnek egymástól...

Szerintem épp azért, mert mindezek csak eszközei annak, hogy megtaláljuk azt, amit keresünk...

Vannak ismerőseim, akik valamilyen oknál fogva nem tanultak meg beszélni, olvasni, számolni, írni stb...- Ők egyébként megtanulnak valamilyen kommunikációs formát, amivel ki tudják fejezni gondolataikat -  Mégis rendelkezhetnek azzal a nyíltsággal, ami véleményem szerint közel áll ahhoz, amivel születünk...

Szerintem, ez mindenki számára egyéni belső érték... Mindenkinek a sajátja, mástól át nem vehető és máséval nem helyettesíthető...

Az is eszembe jutott, a Biblia Ádám ás Éva és a Kígyó történetével írja le, hogy miért kell az emberiségnek dolgoznia mindazért, ami a jólétét szolgálja... Az eredendő bűn következménye az emberi élet...  Az élet egy próbatétel arra, mennyire tudjuk személyiségünket úgy fejleszteni, hogy közben a gyermeki látásmódhoz minél közelebb tudjunk maradni... Mert ez a látásmód a születéskor ösztönös, mint a lélekzés... Aztán, tudatalattiból idővel tudatossá válik, és akkor már a társadalmi hatásokból tudjuk jól hasznosítani, amelyek valóban az igazi hasznunkra szolgálnak...

A cél, hogy felnőttként is őszintén tudjunk örülni mindennek ami jó, anélkül, hogy attól tartanánk, hogy a körülöttünk lévők bolondnak taetsanak...

A cél, hogy higgyünk a jóban, és tiszta lelkiismerettel tudjunk tenni érte, anélkül, hogy attól félnénk, mások nem értik meg lelkesedésünket, hitünket és ezért eltávolodnak tőlünk...

A cél, hogy maradjunk továbbra is őszintén érdeklődőek, anélkül, hogy attól kellene tartanunk: "Azt gondoltam, ennyi idő után ez már nem kérdés a számodra...!" Inkább vagyok tudatlan, de érdeklődő, mint magabiztosan tudálékos...

A cél, Zozó egyik jelmondata is: "Megtanultam, hogy körülményeim között elégedett legyek..."

- Ma nagyon sok ember számára a cél az anyagiakban rejtőzik... És itt nem alapvető életfeltételekre gondolok, hanem harácsolás... Például csak márkás termék a termék... Az már nem is ajándék, ami nem kerül sok pénzbe... Több ház, autó, nyaraló... Vagy akár egy születésnap, szalagavató esküvő... stb...

A cél, hogy magunkban visszataláljunk, születéskori lelki egészünkhöz.

A cél, hogy, megingathatatlanná válljunk...

És hogy mitől válik tudatossá?

Azt hiszem attól, hogy egyértelművé válik a számunkra az, hogy amit igazán szívből szeretnénk megvalósítani, annak, a társadalmi rendszerben túl sok tényező képezi akadályát... Valami több kell - ahhoz képest, amit eddig megéltünk - ahhoz, hogy még ennek ellenére is valóra válljon... És ekkor egy egészen másik utat keresünk, mint amit addig jártunk, hogy elérjük azt, ami számunkra megmagyarázhatatlanul fontos...

Ilyen például az én életemben az iskolám... Dietetikus szeretnék lenni... Folyamatosan Akadályokba ütközöm...

Köszönet Csigának, amiért megosztotta a Facebookon... :)

"Minden csak erről szól: jobb, nagyobb, szebb, hatalmasabb, gazdagabb, híresebb. Annyira lefoglalnak minket a külsőségek az életben, hogy elfelejtjük, minden erő belülről jön. Meg kell tanulnunk, hogy befelé kell tekintenünk, és amit belül találunk, annak örülhetünk igazán. Hol van odakint a boldogság?"

"Rád gondolok és újra látlak,

Edda Művek

“A Mindenség nem értelmetlenül kattogó, öntudatlan gépezet, hanem minden ízében Tudatos világ, amelyet egy Tökéletes Intelligencia teremtett, sőt benne van!
Az atomoknak is van szerény értelmük, emlékük, érzékenységük, ők is követnek valamit: egy gondolatot, egy mintát, egy energia-törvényt, amelyből kristályok, hegyek, csillagok, növények és állatok lesznek….

Nem tőlünk független díszletben élünk – hanem egyek vagyunk vele. Semmi sincs “külön.”

(Müller Péter: Jóskönyv)

Mindig ez volt a kedvenc táncom a Gőrdülő Tánccsoporttól...

Mert tele van élettel... :)

Amikor először láttam ezt a táncot, még nem voltunk kollégák Jenővel...

Györgyi tegnap kiírta Facebookra, hogy ma a Tánccsoport a Millenárison szerepel...

Ott voltam...

Kíváncsi voltam Rájuk...

Jenő már nem tagja a csoportnak, de reméltem, Imit ott találom... Sajnos, ő sem volt ott valamiért...

Amin igazán megdöbbentem, Virág ma egyedül adta elő a múltban Jenővel közös duettjüket...

Talán nem csak én érzem úgy, hogy Jenő pótolhatatlan...

Könnyek között tapsoltam végig a táncot...

Valahol, távol a való világon,
Messzi túl a Képzelet-Határon,
Van egy egészen piciny ország.
Az a hely, ahol az álmokat írják.

A szép álmokat zsákokba varrják,
S aztán kis manók mind széjjelhordják.
Viszik a világ minden részére,
S belehintik az élők szemébe.

Egy álommanó hozzád is elért.
Leteszi zsákját, bedugja kezét
És belemarkol a tündérporba,
Hogy a csillámot szemedbe szórja.

Csipetnyi manó, vajon hol lehet?
Nem látod őt, de hallod, hogy nevet.
Óvatosan homlokodra lépked,
S arcod simogatja. Ugye érzed?

Kicsiny manó, tenyerét kinyitja,
S az álomport szemeidbe szórja.
Mosolyogva nézi, amint lehunyod őket,
És füledbe súgja: Álmodj szépeket!

"Ha azt tartod, elveszett vagy, akkor el is vesztél.

Ha azt hiszed, nem mered megtenni, akkor nem is mered majd megtenni.

Ha nyerni szeretnél, de úgy véled, nem tudsz nyerni, majdnem lehetetlen, hogy sikerüljön.

Ha azt tartod, hogy veszíteni fogsz, veszítettél.

Mert odakinn a világban látni fogod, hogy a siker az ember akaratával kezdődik."

Haladj bátran!

Nagy áttöréseket érsz el az életedben azzal, hogy Istentől ihletett ötleteidet gyakorlatba ülteted. Bízz benne, hogy az út minden lépésénél vezetni fognak.

A megérzéseid, álmaid és erőteljes sugallataid nem csupán a vágyálmok példái.

Új tervek és helyzetek csíráit képviselik, amelyek isteni életküldetésed eszközeit jelentik.

Ne vedd semmibe az ismétlődő, erőteljes gondolatok és érzések képében érkező égi ajándékokat.

A tündérek arra kérnek, hogy tartsd tiszteletben a belső érzéseidet azzal, hogy a mai napon legalább egy lépést megteszel álmaid és vágyaid valóra váltása érdekében.

Félelem nélkül tégy meg egy lépést abba az irányba, hogy lebontsd életed bármely sérült részét.

Tégy meg egy másik lépést, az szíved vágyának valóra váltása irányába.

Ha csak egyetlen apró lépést teszel, amely közvetett kapcsolatban áll életed jobbításával, már attól is úgy fogod érezni, hogy együtt szárnyalsz a tündérek birodalmával.

Minden áldott nap tégy meg egy-egy lépést, és álmaid hamarosan valóra válnak majd.

“Egy építkezésen, amikor megszólalt a jelződuda, a mukások egy kupacba letelepedtek, hogy megebédeljenek. Sam minden alkalommal kinyitotta az ételhordóját és panaszkodni kezdett.

- Hogy a ménkű verje meg! Ez nem lehet igaz, már megint mogyoróvajas-lekváros kenyér. Utálom a mogyoróvajas-lekváros kenyeret! Sam minden nap siránkozott a szendvicse miatt. Teltek a hetek, és a többi munkást már kezdte idegesíteni ez a nyafogás. Végül az egyik társa így szólt: - Az ég szerelmére, Sam! Ha utálod a mogyoróvajat és a lekvárt, miért nem mondod meg az asszonynak, hogy valami mást készítsen? - Milyen asszonynak? – felelte Sam. – Nincs feleségem, magam készítem a szendvicseimet.” Mindannyian magunknak készítjük a szendvicseinket ebben az életben.” (Dan Millman – A békés harcos útja)..

Érdekes, hogy ezt az idézetet már többszór olvastam a facebookon, de azt hiszem, csak most értettem meg igazán... Mert találkoztam, azzal, aki számomra a legfontosabb, és beszélgettünk hétfőn, és rákérdezett hogy honnan van az idézet, amit msnre írtam ki...

"Csak átutazók vagyunk itt a Földön.

S ha jól végezzük ami reánk vár,

Emlékünk majd sok-sok emberöltőn,

Úgy ragyog mint fénylő napsugár"

Számomra arról szól, hogy akkor értékessé válik az életünk, ha az utánunk jövő generációk emlékeznek majd arra, amit véghezvittünk, mert maradandó...

Találkoztunk, pedig mostanában eltávolodtunk... Ez egy csoda volt...Éppen azt meséltem, Neki, hogy számomra a mindennapok mostanában csak arról szolnak, hogy azt teremtsem elő, ami az albérletre és a megélhetésre kell...

Ezt elég negatívnak tartja, és igaza is van... Azt mondta, ezen változtatnom kell és fogok is... Nagyon jólesett, amiket mondott....

Az msnen lévő idézetemmel kapcsolatban feltette a kérdést: "Úgy érzed, jól csinálod? Ezzel a vegetálással?" - igaza volt... Tudom én, hogy nincs ez így jól, ami mostanában irányít.... jól estek szavai... a legutólsó találkozásunkkor sajnos azt éreztette, hogy nem érdekli mi lesz velem... és elköszönt....néhány hónappal ezelött...

A hétvégén találkoztunk, és sokat beszélgettünk... :) Most azt érzem, azt szeretné, hogy összeszedjem magam, hogy több értelmet találjak életemben, mint ez a létfenntartás... :)

Köszönettel tartozom Neki.

A facebookon olvasott idézetről Ő jutott eszembe, és a beszélgetésünk...

Azt hiszem, ez a beszélgetés segített, hogy ebben az idézetben mélyebb értelmet találjak. Talán igaz az a mondás is, ami azt mondja, arról szól az életünk, amiről mi akarjuk.

Mint ahogy a szendvicseinket is magunk készítjük ebben az életben... :))

 Amikor tükörbe néz:3 évesen:egy királylányt lát. 8 évesen:Hamupipőkét látja.

15 évesen:egy rémséget lát (Anya, ilyen fejjel nem mehetek iskolába!).

20 évesen:azt látja, hogy "túl kövér/túl sovány,túl alacsony/túl magas, túl egyenes/túl göndör" - de mégis úgy dönt,hogy attól még kimegy az utcára.

30 évesen:ugyan azt látja, - de úgy érzi nincs már ideje változtatni rajta, szóval így megy ki az utcára.

40 évesen:is ugyan azt látja, - ám azt mondja, "de legalább tiszta vagyok" és kimegy az utcára.

50 évesen:'saját magát' látja és oda megy ahova akar.

60 évesen:és azokra az emberekre emlékezik, akik nem láthatják magukat a tükörben soha többé. Kilép az ajtón és meghódítja a világot.

70 évesen:bölcsességet, tudást és vidámságot lát és élvezi az életet.

80 évesen: Nem nyüglődik a tükörrel. Csak felteszi a bíbor kalapját és megy, hogy nevessen a világgal együtt.

Talán mindannyiunknak korábban kellene megragadnia azt a bíbor kalapot...:):):)

"Kétféle beszélgetés van.

Az egyik, amikor mondom a magamét. Amikor önmagamat akarom érvényesíteni. Szavakkal hatalmat lehet szerezni, olyan világot, amely csakis rólam szól, amelyben én vagyok a fontos: amit én gondolok, én érzek, én élek, én fájok – színjátékot, melyben én vagyok a főszereplő.

Aki a magáét mondja: egyedül van. Olyan világban él, ahol senkinek sincs köze hozzá. Ennél pontosabban nem lehet elmondani azt a helyzetet, amelyben élünk, s amit úgy is nevezhetünk: a szeretetlenség világa.

Aki csak mondja a magáét, annak nincs szüksége barát­ra, testvérre, feleségre. Csak közönség kell neki.

A másik fajta beszélgetés az, amikor valaki társat keres. Ez nagyon ritka"

/Müller Péter/

"Szoktál néha egy képet nézegetni magadról, és meglátni egy idegent aháttérben?

Vagy ott voltunk, mikor az álmaik elvesztek?

Csak gondolj bele: Lehetnél valaki életének fontos része úgy, hogy nem is tudsz róla."

„Mindig mondd azt, amit érzel és tedd azt, amit gondolsz.

 Ha tudnám, hogy ma látlak utoljára aludni, erősen átölelnélek, és imádkoznék az Úrhoz, hogy a lelked őre lehessek. 

Ha tudnám, hogy ezek az utolsó percek, hogy láthatlak, azt mondanám neked, "szeretlek", és nem tenném hozzá ostobán, hogy "hiszen tudod".

Mindig van másnap, és az élet lehetőséget ad nekünk arra, hogy jóvátegyük a dolgokat, de ha tévedek, és csak a mai nap van nekünk, szeretném elmondani neked, mennyire szeretlek, és hogy sosem felejtelek el.

Senkinek sem biztos a holnapja, sem öregnek, sem fiatalnak.

Lehet, hogy ma látod utoljára azokat, akiket szeretsz.

Ezért ne várj tovább, tedd meg ma, mert ha sosem jön el a holnap, sajnálni fogod azt a napot, amikor nem jutott időd egy mosolyra, egy ölelésre, egy csókra, és amikor túlságosan elfoglalt voltál ahhoz, hogy teljesíts egy utolsó kérést.

Tartsd magad közelében azokat, akiket szeretsz, mondd a fülükbe, mennyire szükséged van rájuk, szeresd őket és bánj velük jól, jusson időd arra, hogy azt mondd nekik, "sajnálom", "bocsáss meg", "kérlek", "köszönöm" és mindazokat a szerelmes szavakat, amelyeket ismersz.

Senki sem fog emlékezni rád a titkos gondolataidért. Kérj az Úrtól erőt és bölcsességet, hogy kifejezhesd őket. Mutasd ki barátaidnak és szeretteidnek, mennyire fontosak neked...”
            ( Gabriel Garcia Márquez)

Tegnap Emailban kaptam ezt a pár mondatot, és továbbküldtem...

"Néha tényleg nem sok idő kell, hogy elolvassuk a kapott gyönyörű észrevételeket. Olvasd elezt !Gondolkodj egy kicsit...
1/ Ha valaki a sírás határán van, törődsz vele?
2 /Ha valaki hív, és kéri, hogy menj érte, mert valami történt, megteszed ??? (vagy szerzel neki fuvart)?

Ha már csak egy nap lenne hátra az életemből; velem töltenéd ezt a napot????Sírhatok a  válladon?

Ez egy teszt, hogy megtudd, valódi barátaid vannak-e, vagy
csak beszélni akarnak veled, ha unatkoznak.

A két szemed között kapcsolat van:Együtt pislognak, együtt mozognak együtt sírnak, együtt látják a  dolgokat, és együtt alszanak, de nem látják egymást;...ilyen a barátság is.

"Szándékod a motiváció, a motiváció a hit, a hit a béke, a béke a cél, a cél
a menny, és az élet, mint a kemény mag kín nélkül."

Ez a Világ Legjobb Barátainak Hete. Ki a legjobb barátod?Küldd el ezt az összes jó barátodnak.
Nekem is, ha én vagyok az egyik közülük !!!!
Figyeld, mennyit kapsz vissza.
Ha több, mint 3, akkor Te tényleg egy kedves ember vagy."


Ezt a választ küldte egy ismerős, aki tényleg barát... :)

"Szia

Gondolkodtam a leveleden:

- Szeretném, ha nem kellene sírnod, de nagyon megtisztelne, ha én vígasztalhatnálak meg, ha mégis...
- Nagyon hálás lennék Istennek, ha rám gondolnál, ha valami rendkívüli dolog történne az életedben, és nekem lehetőségem lenne segíteni neked.
- Ha úgy döntenél, hogy az utolsó napodat e földön rám áldoznád, az egyik szemem nagyon sírna, a másik nagyon örülne, hogy a barátodnak tartasz és méltó társnak találsz egy ilyen zavarba ejtően fölemelő alkalomra.

Isten nem szűkölködik a mi ajándékaink vagy szolgálatunk nélkül sem (ApCsel 18, 24-25). Bármit teszünk Érte, az minket tisztel meg és nekünk ajándék.
Így van ez az igazi barátok között is: ha szeretsz valakit, bármit teszel érte, az a számodra jelent felbecsülhetetlen értékű lehetőséget és ajándékot.

Minden jót neked, a jóIsten őrizzen meg a szeretetében

Molnárék"

Köszönöm

Azt hiszem, lassan elveszem a blogjaim hálójában....

Remélem, azért eljutnak valakikhez a gondolataim... Annyi mindent szeretnék átadni...
Ez a blog sajnos, eléggé negatív hangulatú... Életszemlélet címet adtam neki, pedig nem vagyok egyáltalán egy búskomor alkat... Mostanában próbálok olyan bejegyzéseket írni, amik inkább pozitívak...

Létrehoztam egy blogot (Érzékelés), ahol összegyűjtök szép lassan mindent, amihez valamilyen emlék vagy gondolat társul bennem... Igyekszem azért, ezt a blogot is gazdagítani napi történésekkel, és a blogomat a szeretetről sem hanyagolom el, nem is beszélve arról a blogról, amit az egészséges életmód jegyében alakítok...

Az az igazság, hogy szégyenlem magam, amiért a főiskolán mostanában, nem aszerint teljesítek, mint régen, pedig annak idején, bizalmat kaptam erre tanáraimtól - az Élelmezésvezető tanfolyamon tanító tanáraim ajánlásával engedélyezték felvételemet a Dietetikus szakra... _ Meg kellene becsülnöm ezt... A most következő félévre halasztást kértem, igyekszem tanulni, és aktív félévemben, erre méltóan teljesíteni... Remélem, a Jóisten is segítségemre lesz majd ebben, hiszen Ő látja csak igazán, hogy dietetikus szeretnék lenni

Emberi mértékkel mérve 1 napunk akkor kezdődik, amikor felébredünk, és akkor ér véget, amikor elalszunk.. (Hacsaknem az álmunkat a nap folytatásaként értékeljük :-) )

Ezért én is ezt a bejegyzést, azzal kezdeném, hogy péntek reggel szokásomhoz híven, rendeltetésszerűen 8:00-kor dolgozni indultam, de ekkor még nem sejtettem, hogy legközelebb majd csak szombat hajnali fél 4kor bújhatok a takaróm oltalmába :)

Munkahelyemen a nap folyamán történtekre már nem igazán emlékszem, azt hiszem, elhomályosították a munka utáni események :)

Mint máskor is, értem jött a szállítószolgálat busza, így kb. fél 7kor már a Marcin voltam... 7re beszéltem meg egy találkozót egy férfival... Kíváncsi voltam rá, mert egyszer meglátott az utcán, és ezek után nem restelt utánam kutatni IWIWen, Facebookon, hogy az ismerősöm lehessen, olvasta mindhárom blogomat állítása szerint, és üzenetben agyon dícsért, hogy milyen nagyra is becsül engem...

Tudtam, hogy van felesége és egy sérült fia, de arra végképp nem számítottam, ami beszélgetésünkből kiderült számomra ... Amikor megkérdeztem, hogy tudnak-e arról, hogy ma velem találkozik, azt mondta: semmit sem tudnak... Megkérdeztem, mit mondd majd ha hazaér (hiszen este 9 lehetett már akkor), azt mondta, majd mond valamit... Azt is mondta, igazából már nem sokat jelent neki a családja... Ez ledöbbentett... Jó módú családban élnek...

Én hálás lennék, ha egyszer valaki mellettem döntene... Valaki mellett dönteni, vele házasságot kötni, az nagy dolog az életben... Mi kell ahhoz, hogy valaki ilyen kijelentést tegyen, miközben egy számára idegen nővel beszélget? Felajánlotta, hogy bármiben segít ha úgy gondolom, és mondta, szivesen találkozna velem, ha én is szeretném...
Én tudom, hogy nem szeretném... Mostmár tudom, ki az, aki képes volt felkutatni...Végülis ő 1 találkozót kért, ez megtörtént, maradjunk is ennyiben...

Ezután találkoztam Zolival... Még akkor futottam össze vele, amikor a Millenáris felé tartottam, és megígértem Neki, hogy miután letudtam a megbeszélt találkozót, visszatérek, hogy beszélhessünk, hiszen csak 1 éjszakát tölt Pesten... Ilyenkor mindig átbeszélgettük az éjszakát, de ez most dugába dölt, hiszen a portás nem engedett be... Arra hivatkozott, 10 után már senki sem fogadhat látogatót, még a vendégek sem... Ezért az utcán beszélgettünk...

Elindultam, hogy elérjem az utolsó buszomat, ami még hazavisz, és mint általában - mióta a Lövőház utcában átépítés folyik -, a Millenárison keresztül szerettem volna a buszmegállóhoz jutni... Igen ám, de 11után a kapukat bezárják! Kb negyed órát alkudtam a biztonsági őrrel, hogy engedjen be... Azt mondta a másik kapunál majd lesz, aki kienged... Ezzel 2 bökkenő is volt: az egyik, hogy a másik oldalon senki sem várt, a másik, hogy akkor már locsolták a fövet... A kövekkel felszórt úton Mopedemmel lehetetlenség közlekedni, ezért a fű az egyetlen használható lehetőség, annak ellenére, hogy igen hullámvasút jellegű ez az út is... A hullámvasút az haggyán, de a fűrdés....! Na és ezután tudtam meg, hogy nincs ott aki kienged...

Jöttek fiatalok csoportosan, akik átugrották a kerítést, és mentek tovább... Az egyik lány számára még a jó hangulatú társasága ellenére is világossá vált, hogy én nem leszek képes ugratni, így megjegyzéseket tett, hogy ez milyen már hogy ők kiugranak én meg ott maradok.. Visszaugrott, és megkereste a biztonsági őrt, akiről beszéltem neki...
Persze az őr, kikérte magának, hogy ő micsoda leszídást kapott, amiért engem beengedett, a lány erre csak annyit mondott: "legyél büszke arra, hogy ezen az éjszakán 2szer is jót tettél: 1szer, amikor beengedted, és most másodszor, hiszen kiengeded"... :)

Kijutottam, de ekkor már tudtam, hogy nem a 139essel utazom ma haza...           A Széna téren felszáltam a Combínora, annak ellenére, hogy azt is tudtam, a Móriczon is már csak hült helyét találom majd, számomra használható busznak...

Érdekes volt, mert bár már éjfél körül járt ekkor, és fogalmam sem volt, hogy jutok haza, mégsem éreztem félelmet... Én nagyon eltévedős vagyok és olyankor mindig szorongok, olyan is volt már, hogy zokogtam, kétségbeesésemben... Most viszont, valami határtalan nyugalmat éreztem magamban.. Pedig sokmindent láttam... Vidám társaságot, akik idegen nyelven hangosan nevetgélve beszélgettek, italtól dölöngélő, kiabáló fiatalokat, akik még össze is verekedtek... Volt olyan utas is a villamoson, aki csak csendesen ült, és amikor összetalálkozott a tekintetünk, egymásra mosolyogtunk... :)

Miután leszáltam a Móriczon, a buszmegállók felé igyekeztem - azt remélve, majdcsak valahogy még hazajutok - rámköszönt egy srác. A szemem sarkából már láttam: kinézett magának...

Olyan dolgokat mondott, hogy a hajam égnek állt... Szerencsés lelkületem van, azt hiszem - legalábis ezt a helyzetet jól kezeltem - annak ellenére, hogy most is erős megdöbbenést érzek... Hihetetlen... Alig negyed órás beszélgetés után, megkérdezte, hogy ő megcsókolhat-e? Természetesen, erélyes NEM volt a válaszom, mire: "ezt a határozottságot szereti bennem..."

Szereti? Hiszen azt sem tudja ki vagyok... Azt sem tudja, kit csókolna meg.... Ezek után kíváncsi voltam válaszára: Miért csókolna meg? Válaszként amit mondott, az nem tűr nyomdafestéket! Nagyon el akarta adni magát, mert mikor megemlítettem neki, hogy ha haza akarok menni, már csak lépcsős buszra számíthatok, és elektromos kocsim 3 erős ember tehetségét igényli, erősködött, hogy ő egymaga felrak a buszra, ha az kell ahoz, hogy hazajussak... Gondoltam, tapasztalja meg ő maga, hogy ez lehetetlen, megemeltettem vele a kocsi elejét külön, aztán a hátulját... Igazat adott, bár azt láttam az arcán nehezen viselte, hogy gyengébbnek bizonyult annál, mint amit mutatni akart...

Elmondtam neki, hogy azért várok mindenképp buszra mert sajnos, nem ismerem a hazavezető utat... Fogalma sem volt, merre lakom, de azért felajánlotta ő hazakísér, de akkor már ott is aludna nálam... Hihetetlen... Erre már csak azt tudtam mindani: "Akkor inkább itt alszom a buszmegállóban!" Nem lenne jó neked is? - Kérdezte... NEM! - válaszoltam... Persze arra már csak magamban gondsoltam, hogy "ha azzal nem lehetek, akit szeretek, akkor miért egy ilyen szembejövő ismeretlennel, aki a kocsimból ítélve azt gondolja, 2 szó hazug dícsérete után, könyöradományért terpesztek, csak, mert úgysincs párom, és egyedül élek...?"
Elég egyértelműnek láthatta, hogy nincs esélye, bár még ezt is kultúráltan jeleztem neki, de határozottan... Elítélem ezeket a srácokat, akik bárkivel, bármikor... Egy idővel késöbb elköszönt... Ekkor már nem igazán aggódott azon, hogy jutok haza...  :)

Ekkor kezdődött az éjszaka kellemesebb része... :) Találkoztam egy kedves sráccal, akivel jót beszélgettünk... Amikor megérkezett a busza, megköszönte a beszélgetést és mosolygó arcal sok szerencsét kívánt a hazajutáshoz :)
Lemondtam arról, hogy lépcsős buszra tetessem fel magam... Odamentem a menetrendszerinti buszom megállójába, amivel általában közlekedni szoktam, és bár ekkor már éjjeli 1 óra volt, arra gondoltam, megvárom az első alacsonypadlóst, amiról tudtam, valamikor 4 után érkezik majd... Pontosabbat azért nem tudtam, mert nem látni fel kerekesszékemből a táblára (ennyit az akadálymentesítésről), és persze sötét is volt... :)

Egyszer csak megdöbbentő dolgot láttam... Alacsonypadlós buszt az éjszaka közepén...  A mellettem lévő buszmegállóban láttam hogy valaki ül, odamentem és megkérdeztem tőle, jól láttam-e, hogy egy alacsonypadlós ált itt... Azt mndta jól láttam... Akkor arra gondoltam, hogy talán láthattak a sofőrök hogy ott várom a buszt és értemjött valaki, de mivel nem voltam már ott, továbbment... Én csak messziről láttam... Épp ezért kérdeztem a lányt... :) Beszélgetni keztünk..  Elmondta, hogy kevés barátja van, mert ő igyekszik jónak leni, de sokan kihasználják ezt... Megerősítettem, maradjon csak ilyen, mert ha a kudarcai miatt másnak próbál lenni mint aki valójában, akkor először magának kell majd hazudni azt, amit másokkal akar elhitetni, és ez hosszútávon nem éri meg... Amikor megérkezett a busza, kezetfogott velem, megköszönte a beszélgetést és szerencsés hazatérést kívánt :)

Ekkor 2 óra volt... Visszamentem a megálómba és várakoztam... Gondolkodtam... És még mindig nem féltem...  :) Egyszer csak 2 tizenéves fiatalra lettem figyelmes: egyikőjük hangosan és kifogástalan zenei hallást bizonyítva, fötyülte és ezt felváltva énekelte Szécsi Pál Távollét című dalát, vitatkoztak, hogy mi a címe és ki az előadója? Ez megmosolyogtatott :) Tizenéves fiatalok többsége nem is hallott Szécsi Pálról, ők meg nem resteltek arra érvekel tűzdelt vitát szánni az éjszaka kellős közepén az utcán, hogy a kérdés végére járjanak... :)

Egy kicsivel késöbb egy fiatalember haladt el melettem...  Még most is emlékszem arcára, mosolyára, ahogy rámköszönt: Szia! és továbbhaladt... Tekintetéből láttam, mérhetetlenül nyugalommal, természetesnek vette, hogy engem, elektromos kerekesszékemen ülve, - karom a moped kormányára téve, előre döltem és a homlokomat karomra támasztottam, szemem lehunyva gondolkodtam...  - a buszmegállóban lát... Ahogy közeledni hallottam, államat támasztottam a kormányra, úgy néztem rá... Összemosolyogtunk, ahogy köszöntünk egymásnak :) Ő továbbhaladt... de nagyon jólesett nekem, ez a természetes viselkedés tőle...

És hogy hogy jutottam végül haza?

Találkoztam még valakivel ezen az éjszakán .... Egy Angyallal... Egy jótevővel... Aki segített... De megígértette velem, hogy úgy veszem, mintha nem is találkoztunk volna... Bár én erre sosem lennék képes, hiszen mindig emlékezni fogok errre a különleges éjszakára és főleg Rá, - örök hálával tartozom neki - de ígéretemhez híven kilétét inkognitóban tartom, hiszen jótettéért cserébe, Ő mindössze ennyit kért tőlem... Indokait megértem, és úgy érzem, köszönettel tartozom Neki... :)

Így utólagosan is úgy gondolom, ahogy akkor ott a villamoson... Ez az éjszaka csodálatos éjszaka volt az életemben, biztos vagyok abban, hogy a Jóisten oltalma alatt álltam, és remélem, mindazoknak, akikkel találkoztam, emlékezetes maradok, és egy adott pillanatban gondolnak majd rám, és merítenek abból amit tapasztaltak, láttak tőlem :)

Ma dolgozom. De nem jönnek ügyfelek...

Andi írt... És ezért, most úgy érzem, írnom kell...

Miért van az, hogy hiába szeretek valakit, nem tud elfogadni olyannak, amilyen vagyok... Minduntalan, meg akarja mondani, mi a jó nekem, és elfordul, ha nem olyan vagyok, amilyennek látni szeretne...

Először azért írtam Róla itt, mert kikérte magának, hogy mindenki másról írtam, csak Róla nem...

Aztán írtam, és abból megérezhette, hogy fontos nekem, szeretem, és elfogadom olyannak amilyen... Pedig sokmindenben nem egyezik a véleményünk, életfelfogásunk...

Talán meg kellene tanulnia, hogy a hallgatásom akkor azért volt Róla, mert úgy éreztem, mindent megbeszélünk, rendben mennek köztünk a dolgok és ezért nem írok Róla...

Ennél a lelki nyugalomnál, sosem ér többet, egy "soförbácsi" kedves mosolya sem, akit megemlítek a blogomban, de vele többet nem biztos, hogy összefutom, ezért szokványostól eltérő kellemes emlékként említem itt...

A barátaim pedig fontosak nekem, velük sokkal inkább a személyes kapcsolat a fontos... Minden Ránk tartozik, és elsősorban nekünk kell tudnunk személyesen tisztáznunk egymás között...

Ők akkor kerülnek itt bejegyzésbe, ha már nem megy személyesen, és nem találok megoldást, kiírom magamból...

Az írás segít tudom, mert már kiderült az utóbbi "zuhanásomból", hogy ennek a blognak az indítása és bejegyzésekben leírtak elengedése, helyreállította a lelkemet, hiszen az ezt megelőző blogbejegyzésben már egy egészen vidám, pozitív látásmódú "Ais" jelenik meg... :)

Leginkább akkor írok ide, ha valamit ki kell írjak magamból, amit nem mondhatok el, mert már próbáltam, de nem ért senki...Kiabálni szeretnék, de inkább írok...

De ez csak a pillanatnyi lelki állapotomon segít, mert a kettőnk kozotti konfliktus ettől még fennmarad, és a következő találkozás adhat csak rá alapot, hogy ez változzon... Remélem így lesz :)

Most jött egy ügyfél :) Ez azért kimozdít az elkeseredettségből... Mert elfoglal... Tehetek valamit valaki másért, amit megköszön és mosolyog... És nem azt erősíti hogy valamit rosszul csinálok...

Próbálok a mindennapjaimban azokkal a dolgokkal foglalkozni, amikből jó származhat...

Dolgozom, tanulok, hátha sikerül a vizsgám, nagy kő esne le a szivemről, mert ez az anatómia is nagy teher, lassan megöli a hitemet abban, hogy dietetikus szeretnék lenni...

De azért sikerülnie kell, mert nagyon szeretném... Ha egyszer sikerül és ezzel foglalkozhatok, senki sem kérdi majd az anatómiát...

Szeretem az embereket és a jót keresem bennük... Ha tehetem, segítek, ha számítanak rám.. Ez erőt ad és örömet... A szakmámban is ezt szeretném, majd... De addig is a mindennapokban... :)

Érdekes ez a szeretet és szép keresése a mindennapokban...

Nekem már elég hosszú ideje tartott 1 igen negatív időszakom... Mindig is úgy éreztem, és gondoltam, hogy az életnek pozitív értéke és értelme van, hogy "minden valamiért van, és minden valamiből következik" mint ahogy azt kedves barátom, Viktor mondaná - ennek ellenére, az utóbbi időben mégis, bármi apró jó történt velem, sosem tudtam őszintén örülni, mindent kevésnek éreztem...

Néhány hete viszont, ez valamitől megváltozott :D

Egyszercsak felkeltem reggel és minden szebb volt... Persze inkább az valószínűbb, hogy mindez, egy javuló folyamat eredménye :D Lassan 2 munkám is lesz, kezdem magam hasznosnak érezni... Van hol laknom, bár nem kacsalábon, de fedél fejfelett :D Bár gondd is van vele de most a régi viszonyokhoz mérek, mikor se állás, se pénz, se fedél, se erő...

Most valahogy visszatértem önmagamhoz :D

Az kezdett "gyanus" lenni, amikor jártam keltem az utcán, és olyan "apróságokra" lettem figyelmes, hogy 1 anyuka a kislányával kézemfogva megy elöttem, a kislány a "Cifra Palotát", leányzós hangját büszkén kieresztve, bátran énekel, és én nem azt teszem, mint hetekkel azelött tettem, volna, hogy "Jól van, Jól van, de haladjunk", hanem békés nyugalomban mögöttük maradtam, és hallgattam a kislány éneklését, mosolyogva :D

Vagy a buszon mosolyogva néztem körbe, és fedeztem fel a körülöttem állók mosolyában a cinkosságot, amikor is egy kisfiú, " Mazsola és Tádét" olvasta fel, ölében a könyvvel, olyannyira fürgén és hangsúlyozva, hogy azóta is eszembe jut; talán fejből mondta :D

Ezek csodálatos dolgok az életben...

Nem is olyan régen - Érdekes módon, még negatív időszakomban -, létrehoztam 1 blogot a szeretetért, talán, azért, mert annak ellenére, hogy tudtam, és hittem, hogy van, létezik, akkori helyzetemből adódóan, tudat alatt is keresnem kellett.... :)

Most ezt a bejegyzést oda is ajánlom tiszta szívvel...

Oly sok jó mellett, történt még valami, amit itt szeretnék megosztani, talán mindenki számára kicseng majd, hogyan lehet a mindennapok "rohanásában" a szeretetre lelni:

Bementem egy üzletbe hogy vásároljak... Ahogy ott bóklászoltam a sorok között, egy kislány kiáltását hallottam: "Anya, ott van a fájós lábú Néni"! Ezen nagyon nevetnem kellett, mert az jutott eszembe, hogy köztük már megvolt az 1. kérdés: "Miért megy így?"  Rövid idővel késöbb, ugyanaz a kislány: "Anya, nevess, nevess, nevess! Anyuka erőssen el volt mélyedve egy termék borítójának tanulmányozásában, válasza: "Kislányom, én nevetgélek, csak most épp olvasom, mi van ideírva..." Ez már a végkifejlet volt nálam és hangosan felnevettem :D

Azt hiszem, meg kéne tanulnunk, tudni, gyereknek maradni... És akkor minden pillanatunkban ott csörgedezne a szeretet vízsugara....

Nézz körül, és keresd a szeretetet...Első pillanatban nem is kell olyan távolra látni, talán megtalálod e blog sorai között is... A késöbbiekben, azt ajánlom, bátran tekints körbe magad körül, bárhol vagy és minden pillanatban megleled, kereső és értő lélekkel :D