Ma ébredtem egy gondolattal... Aztán egész reggel, munkába készülődés alatt, morfondíroztam rajta...

Nem hagyott nyugodni... Úgy érzem, ez a gondolat az enyém...

Hiszek benne... ezzel ébredtem, tehát bennem van...

Arról szól, hogy véleményem szerint, mi az emberi élet értelme és célja...?

Az jutott eszembe, hogy, amikor megszületünk, akkor mi egy lelkileg egészként születünk meg...Vagyis, mindaz a lelki érték a mienk, ami ahhoz szükséges, hogy valóban azt lássuk értékesnek az életben, ami igazán értékes, és ami számunkra hasznos...

Azért gondolom ezt, hiszen a gyermek, őszinte nyíltsággal tud szemlélni mindent, felhőtlenül örül és minden érdekli. Akkor örül, amikor igazán boldog és amikor szomorú, sír...

(Megjegyzem: nálam így felnőttként, ez már épp fordítva van... ) 

Egy gyermek fenntartások nélkül tud valaki nyakába vagy épp ölébe ugrani, ha örül neki vagy odarohanni szüleihez,hogy: "Anya, Apa, képzeljétek, Józsika húzkodta a coffom! vagy "Judit megpuszilt..." És ekkor mi "felnőttek" rászólunk: Kisfiam nem látod, hogy Ilonka nénivel éppen beszélgetünk? Nem illik beleszólni felnőttek beszélgetésébe... Menj szépen játszani..."

Úgy gondolom, hogy miután megszületünk, tudatalattivá válik az az értékrend, eloszlik, eltávolodik, amivel érkezünk, az idő múlásával a társadalmi szokások, elvárások, mint elterelő hadművelet próbára tesznek, és feladatként kapjuk, hogy ebben a herlyzetben is próbáljuk meg megtalálni, elérni magunkban azt a pluszt, amivel megszülettünk...

Az az elvárás, hogy az iskolában alkalmaszkodni és például olvasni is tanulunk, nem feltétele ennek a lelki egészségnek, de ugyanakkor segítség lehet abban, hogy megtaláljuk...

Megtanuljuk, mi illik és mi nem, hogyan illik enni és milyen szavakat illik használnunk egymással szemben, hogyan kell megfelelően öltözködnünk... De mindezek ugyanakkor nemzetek esetében eltérnek egymástól...

Szerintem épp azért, mert mindezek csak eszközei annak, hogy megtaláljuk azt, amit keresünk...

Vannak ismerőseim, akik valamilyen oknál fogva nem tanultak meg beszélni, olvasni, számolni, írni stb...- Ők egyébként megtanulnak valamilyen kommunikációs formát, amivel ki tudják fejezni gondolataikat -  Mégis rendelkezhetnek azzal a nyíltsággal, ami véleményem szerint közel áll ahhoz, amivel születünk...

Szerintem, ez mindenki számára egyéni belső érték... Mindenkinek a sajátja, mástól át nem vehető és máséval nem helyettesíthető...

Az is eszembe jutott, a Biblia Ádám ás Éva és a Kígyó történetével írja le, hogy miért kell az emberiségnek dolgoznia mindazért, ami a jólétét szolgálja... Az eredendő bűn következménye az emberi élet...  Az élet egy próbatétel arra, mennyire tudjuk személyiségünket úgy fejleszteni, hogy közben a gyermeki látásmódhoz minél közelebb tudjunk maradni... Mert ez a látásmód a születéskor ösztönös, mint a lélekzés... Aztán, tudatalattiból idővel tudatossá válik, és akkor már a társadalmi hatásokból tudjuk jól hasznosítani, amelyek valóban az igazi hasznunkra szolgálnak...

A cél, hogy felnőttként is őszintén tudjunk örülni mindennek ami jó, anélkül, hogy attól tartanánk, hogy a körülöttünk lévők bolondnak taetsanak...

A cél, hogy higgyünk a jóban, és tiszta lelkiismerettel tudjunk tenni érte, anélkül, hogy attól félnénk, mások nem értik meg lelkesedésünket, hitünket és ezért eltávolodnak tőlünk...

A cél, hogy maradjunk továbbra is őszintén érdeklődőek, anélkül, hogy attól kellene tartanunk: "Azt gondoltam, ennyi idő után ez már nem kérdés a számodra...!" Inkább vagyok tudatlan, de érdeklődő, mint magabiztosan tudálékos...

A cél, Zozó egyik jelmondata is: "Megtanultam, hogy körülményeim között elégedett legyek..."

- Ma nagyon sok ember számára a cél az anyagiakban rejtőzik... És itt nem alapvető életfeltételekre gondolok, hanem harácsolás... Például csak márkás termék a termék... Az már nem is ajándék, ami nem kerül sok pénzbe... Több ház, autó, nyaraló... Vagy akár egy születésnap, szalagavató esküvő... stb...

A cél, hogy magunkban visszataláljunk, születéskori lelki egészünkhöz.

A cél, hogy, megingathatatlanná válljunk...

És hogy mitől válik tudatossá?

Azt hiszem attól, hogy egyértelművé válik a számunkra az, hogy amit igazán szívből szeretnénk megvalósítani, annak, a társadalmi rendszerben túl sok tényező képezi akadályát... Valami több kell - ahhoz képest, amit eddig megéltünk - ahhoz, hogy még ennek ellenére is valóra válljon... És ekkor egy egészen másik utat keresünk, mint amit addig jártunk, hogy elérjük azt, ami számunkra megmagyarázhatatlanul fontos...

Ilyen például az én életemben az iskolám... Dietetikus szeretnék lenni... Folyamatosan Akadályokba ütközöm...